Dátum: 2024 április 20. (szombat) | Konrád

hírek

Szabó Bence is Sportcsillag lett

Csampa Zsolt, a vívószövetség elnöke Szabó Bencét méltató beszédében kiemelte azt az egységet, amit a kardvívó és mestere, Zarándi Csaba képviselt, valamint a kétszeres világbajnok vívó klubhűségét, mert mint mondta, versenyzőként Szabó Bence neve egyet jelentette az újpesti klubbal. Az elnök a kardvívás ikonjának nevezte a Magyar Olimpiai Bizottság mostani főtitkárát, akinek megköszönte, hogy edzőként és sportvezetőként ma is támogatja a hazai vívást.

Szabó Bence válaszában sajnálatát fejezte ki, hogy edzője, akivel korábban együtt éltek át örömöt és bánatot, ezt a napot nem élhette meg. "Jó érzés, hogy a kéznyomom látható lesz a TF falán, ahol több évet töltöttem" - mondta Szabó Bence.

Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár arról beszélt, a mai rohanó világban az emberek keresik az értékeket, ezért jó érzés, hogy "vannak köztünk olyanok, akik eredményeikkel sokak szívét megdobogtatják." Az államtitkár ezután a tehetségeket felkutató és kinevelő edzőket méltatta, majd megköszönte a Hemingway Alapítvány kezdeményezését, mert mint mondta, meg kell becsülni azokat, akik dicsőséget szereznek a hazának.

Egykori sportolónk 1974-ben kezdte el a vívást az Újpesti Dózsában. 1985-ben csapatban magyar bajnok lett. Az Újpesttel harmadik helyen végzett a BEK-ben. 1987-ben aranyérmet szerzett egyéniben és csapatban az universiaden. A magyar vívó-válogatottba először 1988-ban szerepelt világversenyen. Az 1988-as szöuli olimpia vívótornáján a Bujdosó Imre, Csongrádi László, Gedővári Imre, Nébald György és Szabó Bence összeállítású kardcsapat olimpiai aranyat nyert. A BEK-ben klubcsapatával első lett.

1989-ben megnyerte egyéniben a világkupát. Magyar bajnok volt csapatban és egyéniben. A világbajnokságon csapatban negyedik helyen végzett. A BEK-ben megvédték elsőségüket az Újpesti Dózsával. 1990-ben csapatban második, egyéniben ötödik volt a világbajnokságon. A következő évben világbajnokságot nyert csapatban. Az Újpesttel ismét BEK-győztes volt. Az Európa-bajnokságon egyéniben és csapatban is első lett. Az 1992-es barcelonai olimpián egyéni kardvívásban olimpiai bajnok, a csapattal olimpiai ezüstérmes lett. Ebben az évben ismét első volt a kard BEK-ben.


(fotó: fotoklikk)

1993-ban ismét megnyerte klubjával a BEK-et. A világbajnokságon egyéniben második, csapatban első volt. 1994-ben a vb-n csapatban ezüst-, egyéniben bronzérmet nyert. Az 1996-os atlantai olimpián a magyar csapat zászlóvivője volt, a kardcsapattal ismét ezüstérmet szerzett. Ekkor fejezte be versenyzői pályafutását.

A Hemingway Alapítvány 1991-ben hozta létre a Magyar Sportcsillagok Falát. Eddig 164 világhírű magyar sportoló kézlenyomata volt látható a Semmelweiss Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának auditóriumában, többek között az UTE színeiben a londoni olimpián aranyérmet nyerő Berki Krisztián is köztük van, de a ma, pénteki naptól kezdve Szabó Bence is megtalálható a falon. Az ő kézlenyomata volt egyébként a 166. a sportcsillagok Falán.


(fotó: Digisport.hu)

GRATULÁLUNK!

(forrás: www. telesport.hu)

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41