Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

Ma 52 éves Abay Péter, olimpiai ezüstérmes kardvívó

1962. május 13-án Budapesten született egykori sportolónk. 1971-ben kezdett vívni a Budapesti Honvédban. Nevelőedzője Berczelédi Tamás volt. 1979-ben az Ifjúsági Barátság Versenyen volt második csapatban. 1980-ban az ifjúsági vb-n és az IBV-n is harmadik lett egyéniben. 1982-ben ismét bronzérmes volt az ifjúsági világbajnokságon. A következő évben, bemutatkozott a felnőtt vb-n is, ahol csapatban második helyezett volt. 1984-ben először állhatott dobogóra az egyéni magyar bajnokságon.

1985-ben ötödik, 1987-ben első volt az universiaden csapatban. 1988-ban az Újpesti Dózsába igazolt, és visszavonulásig ott versenyzett. 1989 elején a bal, 1990 januárjában pedig a jobb Achilles-ína szakadt el. 1991-ben a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon is csapatban első, egyéniben második volt. 1992-ben az olimpián ezüstérmes lett csapatban.


Az 1991-ben győztes kardcsapat
(Nébald György, Bujdosó Imre, Szabó Bence, Abay Péter, Köves Csaba
)

1993-ban csapatban nyert világbajnokságot. Egyéniben a 37. helyen végzett. 1994-ben tartalék volt a vb-n. Utolsó nemzetközi versenyén 1995 májusában indult az olaszországi Abano Termében rendezett Világkupa-viadalon. 2002-től a Magyar Vívószövetség kardszakágának menedzsere.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41