Dátum: 2026 április 11. (szombat) | Leó, Szaniszló

hírek

Fantasztikus zágrábi hétvégét zártak a tőrösök

Fantasztikus zágrábi hétvégét zárt a tőr szakágunk!

A horvát fővárosban rendeztek a hétvégén kadet, valamint utánpótlás korosztályban nemzetközi versenyt, ahol igencsak népes mezőny gyűlt össze, 14 ország képviseletében. Szakosztályunkból hárman utaztak ki Zágrábba, és mindannyian éremmel térhettek haza!

Kezdjük Weisz Mátéval, aki eddigi karrierje legjobb hétvégéjén van túl. Szombaton az U15-ös korosztályban rögtön az elején bekezdett, és összesen egyetlen tust kapott a csoportkörben, majd tábla kettesként menetelt végig egészen a döntőig. Ott ismerős ellenfele volt, Szabó Dániellel vívott, akivel a hazai Fülöp Mihály versenyekhez hasonlóan most is kiélezett asszót vívott, és bár végül 15-13-ra kikapott, ezüstérmével addigi legjobb eredményét érte el Máté.

A fenti kijelentés nem tartott sokáig, mivel másnap a kadetok versenyén ismét rendkívül magabiztosan vívott, és ekkor már nem is talált legyőzőre, és a nap végén a dobogó tetejére állhatott fel!

Kerekes Zsófiának és Batuska Laurának ugyan az egyéni versenyek nem sikerültek a legjobban, vasárnap az U14-es női csapatversenyen azonban ezüstérmesként állhattak fel ők is a dobogóra a Magyarország 2-es csapat tagjaiként Bajnok Jankával (Szigetszentmiklós) és Zsombor-Szatmári Zselykével (Szombathely) együtt.

Gratulálunk minden versenyzőnknek a nagyszerű eredményekhez, és edzőjüknek, Madarász Magdolnának egyaránt!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41