2019.1.13 UTE - Csíkszereda című gallériából ízelítő
Dátum: 2023 november 30. (csütörtök) | András, Andor
Versenyzőként háromszor nyert világbajnoki ezüstérmet (1955, 1961, 1962) a férfi tőrcsapat tagjaként lila-fehér színekben, többszörös magyar bajnok. Aktív pályafutása után sem hagyta el a klub korábbi legendás Eötvös utcai bázisát, több évtizedig az Újpesti Dózsa nemzetközi osztályvezetőjeként dolgozott.
Ezt követően ő lett a klub vívószakosztályának vezetője, emellett mesterként is dolgozott korábbi munkahelye tőszomszédságában, a Király utcában. Munkássága idején lett az Újpesti Dózsából ismét UTE, rendkívül sokat és aktívan dolgozott azért, hogy szeretett klubját ismét eredeti nevén hívják.
Személyével a magyar férfi tőrvívás aranykorszakának újabb nagy alakja búcsúzott, klubhűsége pedig szinte páratlan, elvégre a lila-fehér egyesülethez közel hatvan évig kötődött ezer szállal Pacséri Kázmér.
Nyugodjon békében!