Krajnyák Zsuzsanna 2020-ig biztosan folytatja

Az UTE sportolója, a kerekesszékes vívás ikonja remekelt a Rióban a paralimpián. A hölgyek mezőnyében ő volt az egyetlen versenyző, aki egyéniben tőr- és párbajtőrvívásban is a legjobb négyig jutott, tőrvívásban pedig a bronzérmet is megszerezte. A párbajtőrcsapattal bronzérmet, a tőrcsapat tagjaként pedig ezüstérmet szerzett. Krajnyák Zsuzsanna a riói érmeivel együtt összesen már tizenegy paralimpiai érem boldog tulajdonosa, ami azt gondolom megsüvegelendő teljesítmény.

Vívónőnk már edzésbe állt, és a tokiói paralimpiáig biztosan folytatja. De már idén nagy tervei vannak. Ezekről és még sok minden másról beszélgettünk Krajnyák Zsuzsannával, íme.

Zana Anita: A paralimpia előtt is beszélgettünk Éppen edzőtáboroztatok akkor. A világverseny óta több hónap is eltelt. Milyen érzések vannak benned a paralimpia kapcsán?

Krajnyák Zsuzsanna: Szépek. Önmagában az a tény is boldoggá tesz, hogy ez már az ötödik paralimpiám volt, és negyedikről tértem haza éremmel. Ráadásul hárommal, hiszen a csapattal kétszer, egyéniben pedig egyszer állhattam a dobogóra, és összesen már tizenegy paralimpiai érmem van, ami fantasztikus érzés! Egyedül az arany hiányzik még, de így is elégedett vagyok azzal, amit eddig elértem.

ZA: A paralimpián te voltál az egyetlen vívó a nők mezőnyében, az egyéni küzdelmek során, aki két fegyvernemben, tőrben és párbajtőrben is legjobb négy közé jutottál, és tőrvívásban ráadásul a bronzérmet is megszerezted. Hogyan értékeled az egyéni szereplésed a játékokon?

KZS: Párbajtőrben picit jobbat vártam volna magamtól, főleg a bronzmeccsen, ahol koncentráltabb vívással meglehetett volna az érem. A tőrben borzasztóan erős mezőny gyűlt össze, ráadásul megint az elődöntőben kerültem össze a hongkongi Jü Csuj Jivel, aki már számos alkalommal tört borsot az orrom alá. Sajnos, megint ő győzött, de a harmadik helyért vívott asszóban mindent beleadtam, nagyon-nagyon akartam az érmet, és végül sikerült megszereznem! Mindent elmond az ázsiai „uralomról”, hogy a négy között én voltam az egyetlen európai.

ZA: A csapatversenyek során mind a két versenyben sikerült érmet szereznetek. Miként emlékszel vissza a csapatküzdelmekre?

KZS: Párbajtőrben bravúr lett volna a döntőbe jutás, de a „kisdöntőben” is presztízscsata várt ránk a lengyelek ellen. Őrült, óriási mérkőzés volt, amelyet egyetlen tussal, de mi nyertünk! Nagyon nagy öröm volt ez nekünk, hatalmas energiát mozgósítottunk, mindig idegőrlő egy ilyen szoros mérkőzés, el is fáradtunk rendesen.ú

Másnap azonban jött a tőrcsapat, ahol újra neki kellett feszülni. Itt is volt egy drámai meccsünk, az elődöntőben Hongkong ellen, amelyen szintén egy tussal nyertünk. A döntő előtt már éreztem magamon a fizikai és mentális fáradságot, hiszen négy egymás követő napot vívtam végig. A fináléban sajnos érvényesült a papírforma, azt a kínai csapatot csak hatalmas bravúrral lehetett volna legyőzni, ezért nekünk a második hely tulajdonképpen aranyéremmel ért fel.

ZA: Ez már az ötödik paralimpiád volt. Miben volt ez más az előzőekhez képest? Milyen élményekkel tértél haza Brazíliából?

KZS: Ilyen erős mezőny még egyetlen világversenyen sem volt, már a kvóták megszerzése is nehéz, a paralimpián így tényleg csak a 12 legjobb vívó vehetett részt. Londonban csalódott voltam az ezüstérem után, itt boldog, mert itt sokkal többet kellett küzdenem az érmekért, mint eddig bármikor. Rio fantasztikus hely, csodálatos város, még csodálatosabb emberekkel! Majdnem minden nap tele volt a csarnok, nagyszerű hangulatot varázsoltak a helyiek, jó volt látni, érezni, hogy milyen sokan szurkolnak nekünk, magyaroknak! Csak szép emlékeim vannak erről a paralimpiáról is, és nagyon szeretnék ott lenni 2020-ban Tokióban is.

ZA: A paralimpiát követően több kitüntetéssel valamint díjjal is elismertétek riói sikereidet. Az M4 Sport - Év Sportolója Gálán is díjazott voltál. A sportújságírók szavazatai alapján te nyerted el az „Év Sportolója” címet kategóriádban, egyéniben és csapatban is. Ez az elismerés mit jelent számodra?

KZS: Már az is nagyon boldoggá tett, hogy a legjobb három közé kerültem, és csak titkon reménykedtem abban, hogy végül én leszek a befutó. Sok remek teljesítmény volt Rióban, például az úszóké, atlétáké, bárki megérdemelte volna a díjat. Később ki is derült, hogy mindössze három szavazattal szereztem többet a másodiknál. Amikor az én nevemet mondták ki, földöntúli boldogságot éreztem, melegség öntötte el a szívemet, nagyon meghatódtam, mert nagyon sokat jelent ez az elismerés. A csapat győzelme csak fokozta ezt az érzést, sokat dolgoztunk ebben az évben együtt, jó a közösség, a páston kívül is jól kijövünk egymással. Rengetegen gratuláltak utána, sokan mondták, hogy méltón lettünk mi az elsők, ami külön jólesett nekünk.

ZA: A sikeres sportoló mellett mindig van egy remek edző. Feczer Viktorral már nagyon régóta dolgoztok együtt. Mi a közös sikereitek titka?

KZS: Ugyanabban az évben, hónapban és napon születtünk… Ez egy csodálatos véletlen, de ki tudja, lehet, hogy valamiképp ez is hozzájárul közös sikereinkhez. Komolyra fordítva, mindkettőnkben közös a vívás iránti szeretet, tisztelet, alázat, hiszünk a munkában, nekünk sohasem fárasztó a sok edzés, mert minden percét élvezzük. Jól kiegészítjük egymást, Viktor pedig tökéletesen ismer: pontosan tudja, mikor kell nyugtatnia, és mikor kell emeltebb hangon beszélni velem. Tizenöt éve dolgozunk együtt, bízunk egymásban, mindketten tudjuk, hogy együtt erősebbek vagyunk, mint külön.

ZA: Ha, jól tudom már néhány hónapja ismét edzésbe álltál. Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

KZS Valóban, nem bírtam túl sokáig edzés nélkül… Az első hetekben még csak óvatosan, heti kétszer jártam le az UTE-ba, de januártól visszaálltunk a napi edzésekre. 2016-ban az élen zártam a női tőr mezőnyében a Világkupa-sorozatot, és nagyszerű lenne megvédeni ezt a címet. Szokás szerint lesz hazai rendezésű verseny, Egerben, február közepén, ez mindig kiemelt esemény számunkra, szeretnénk ismét szépen szerepelni. Az idei főverseny a novemberi világbajnokság lesz, fantasztikus lenne itt is érmet szerezni. Az nem volt kérdés, hogy folytatom, 2020-ban is szeretnék ott lenni Tokióban, és ha Budapest nyeri a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogát, akkor valahogy kitartok addig is! Csodálatos lenne egyszer itthon, magyar közönség előtt részt venni egy paralimpián, ez lenne pályafutásom csúcsa.

Fotók:
Az „M4 Sport - Az Év Sportolja Gála” MSÚSZ/Kozma János
A Rióban készült képeket Szalmás Péter készítette.